1. VERSENYSZABÁLYOK

1.1. Az idei ColdHitch autóstoppos verseny 2018. december 8-án 07:00-kor indul és december 9-én 18:00-ig tart. A rajt és a célhelyszín Budapesten lesz.

1.2. A versenyen 2 fős csapatok vehetnek részt, melyeknek feladata a pontgyűjtés lesz, amit az előre kijelölt tereppontok felkeresésével és az ott feltett kérdés megválaszolásával lehet abszolválni illetve fotófeladatok teljesítésével. További információkkal a verseny indításakor kézhez kapott HitchBook fog szolgálni. A honlapon olvasott szabályok csak tájékoztató jellegűek, a verseny ideje alatt és a pontszámításkor a HitchBook-ban megtalálható szabályok érvényesek.

1.3. A csapat nem válhat szét, a tagok külön autóval nem utazhatnak. A verseny ideje alatt a csapattagoknak végig együtt kell maradniuk. A ColdHitch stoppos verseny alatt a csapatoknak nem kell elhagyniuk az országot, mert az összes potenciálisan felkereshető tereppont az országon belül van.

1.4. A tömegközlekedés használata kizárólag a települések területén megengedett. Használhatjátok az adott város helyi tömegközlekedését, de csak a város határáig. Települések közötti vonat, busz vagy repülőgép igénybe vétele tilos! Kivételt képez a folyami és a tavi hajókompok használata.

1.5. Tilos a stoppolás este 22:00 és másnap reggel 05:00 között. Éjjeli fotó tereppontot nem fogadunk el.

 

1.6. A "Haverom Elvis" és a "Busszalis" féle csalástól mindenkit eltántorítanánk, mert semmi értelme. Ez a hétvége arról szól, hogy érezzük jól magunkat, és a győzteseknek járó jutalom pont annyira értékes, hogy azt csak tisztességes játékkal lesz jóérzés kézbe, majd a magasba emelni. Más úton nem.

1.7. Tartsd be a KRESZ, a stoppos etikett és az egymás iránt érzett tisztelet íratlan szabályait is. Ne tegyétek ki veszélynek magatokat és az autósokat sem. Válasszatok biztonságos helyet a stoppolásra és kerüljétek a nyílt sztrádán való bohóckodást (tilos és életveszélyes). Ha már találtok stoppost egy adott potenciális helyen (legyen az versenyző csapat vagy más mezei stoppos), ne furakodjatok be eléjük, a Ti helyetek 10-15 méterrel odébb lesz.

1.8. Bármilyen probléma vagy baj esetén mérjétek fel annak súlyosságát és aszerint cselekedjetek (call 112). Ilyen esetben, vagy amennyiben feladni kényszerültök a versenyt mindenképpen hívjátok fel a szervezőket, hogy nem mentek tovább. A rendezvényen kizárólag saját felelősségetekre vesztek részt, a rendezőktől kártérítést igényelni semmilyen formában nem lehet!

1.9. A célban a szervezők kiszámolják a pontjaitokat, végül eredményhirdetésre kerül sor, ahol a csapatok megkapják méltó jutalmukat.

1.10. Késés: A verseny december 9-én 18:00-ig tart. A verseny végét jelző időponton túl beérkező csapatok eredménye érvénytelen. Azért csak csorogjatok be! Eredményhirdetés 20:00 körül.



2. REGISZTRÁCIÓ

2.1. A ColdHitch verseny nevezési feltétele egy 2 fős csapat megalkotása, a weblapon történő regisztrációja és a nevezési díj befizetése (4000 HUF / csapat).

 

2.2. A versenyen 18 éven aluliak nem vehetnek részt. A 2 fős csapat összetétele nincs nemhez, nemi identitáshoz - politikiai - vallási hovatartozáshoz vagy tanulói jogviszonyhoz kötve.

2.3. A csapatnak regisztrálnia kell magát a főoldalon található link segítségével.

2.4. A ColdHitch 2018 versenyének regisztrációs díja 4000 Ft / csapat. Regisztráció után minden csapat kap egy információs e-mailt egy bankszámlaszámmal, ahova a regisztrációs díjat utalni kell.

2.5. A csapat regisztrációja akkor válik érvényessé, ha a főoldalról megnyitható regisztrációs kérdőívet kitöltötte és a 2.4-es pontban rögzített regisztrációs díjat elutalta a bankszámlaszámra. A közlemény rovatban a csapat neve szerepeljen. Visszalépés vagy meg nem jelenés esetén a regisztrációs díjat nem áll módunkban visszautalni.

2.6. Amennyiben magányos stoppos vagy, és nincs egy stoppos haverod se, akkor küldj egy üzenetet az info@hungarohitch.com-ra azokkal az adataiddal, melyeket a regisztrációban adnál meg. Amennyiben akad rajtad kívül legalább egy hasonló jelentkező, azt jelezzük feléd és megadjuk nektek egymás elérhetőségeit. Ez egy nagyon jó alkalom új barátságok kialakítására és az ismerkedésre. Ha van szimpátia, akkor nevezzetek!



3. PONTSZÁMÍTÁS - FELADATOK

3.1. A versenyen 2 fős csapatok vehetnek részt, a feladat előre megadott tereppontok felkeresése és kérdésekre való válasz lesz.

3.2. A pontok földrajzi elhelyezkedését a HitchBook formájában a rajtban adjuk át a csapatoknak.

3.3. A fuvarokat, a pontok megtalálását és a kérdésekre adott választ a rajtban kapott HitchBook-ban kell adminisztrálni. A füzetre vigyázni kell (ne szakadjon szét / ne ázzon el), mert a csapat pontjainak végső összesítését ebből fogjuk elvégezni. A pontos feladatok a HitchBook-ban találhatóak majd, az alábbiak csak zanzásítottak és tájékoztató jellegűeg.

3.4. Mire adunk pontot?

a. TASK tereppont (a HitchBookban megadott kérdésre csak a tereppont megtalálása után, a helyszínen tudsz választ adni. A pont akkor jár, ha megtaláltad és helyesen válaszoltál a füzetben feltett kérdésre vagy megoldottad a feladatot.

b. FOTO tereppont, mely igazolásához el kell menned a helyszínre és a csapatnak egy közös fotót kell készítenie a megadott tereptárggyal. A fényképet a verseny végén meg kell mutatnod a célban és csak így jár érte a pont.

c. KOMBINÁCIÓK: A HitchBook-ban megadott, előre definiált tereppontok összeszedésével nagyon sok extra pontot lehet összeszedni. Ezeknek teljesítése nem túl egyszerű, ezért jó taktikát kell kidolgozni. További kombinációk lehetnek: (pl. stoppolj 3 megyében a verseny ideje alatt, érintsd a felsorolt F-fel kezdődő tereppontokat... stb.).

d. FUVAR SELFIE: Ha készítetek egy közös fotót a sofőrrel az autóban, azért is pont jár. Fontos tudni, hogy óránként csak egy fuvar szelfit lehet készíteni. Ennek pontos meghatározása a HitchBook-ban olvasható.


...Tudni érdemes, hogy a tereppontok különböző nagyságú pontértékkel rendelkeznek. Általában ezeket a megközelítésük és elhagyásuk nehézsége befolyásolja. A rajtban kisorsolt kötelező pont pedig nagyban befolyásolhatja a csapat útjának irányát. Épp ezért a rajtban érdemes 20 percet rászánni egy jó taktika kidolgozására.

4. DÍJAZÁS

   

FŐDÍJ: A legtöbb pontot összegyűjtő csapat: A ColdHitch 2018 bajnoka - Serleg és Aranyérem

2. helyezett: Ezüstérem

3. helyezett: Bronzérem

Ezen kívül minden csapatnak oklevél jár. De ami a legfontosabb: minden csapat szuper élményekkel tér majd haza! ;]

5. SZÜKSÉGES FELSZERELÉS LEHET...

   

Feláldozható Magyarország térkép, telefon és töltő, fényképezőgép (+töltő), íróeszköz, mérőszalag, esőkabát, elegendő víz - élelem, sátor, hálózsák, polifoam, zseblámpa, pénz - és egy kis jókedv.




-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
HungaroHitch - ...a magyar stopposverseny...
A HungaroHitch csapat hivatalos honlapja - Minden jog fenntartva - 2018 | Impresszum | Jogi nyilatkozat