2021 NYÁRI VERSENY

A következő HungaroHitch stoppos verseny időpontja: 2021. X. Y.

Indítás: Budapest

Az előző HungaroHitch versenyek stopposai emlékeztek vissza kedvenc momentumaikra:

„Állt meg már miattad helikopter? Oké, rendőrségi, de mégiscsak jobb, mint a sárga színű mentős, nem? Keresztfiammal a versenyre készített hatalmas lepedőt feszítettük ki az 55-ös főút mentén. Csakis stoppolási szándékkal. A határ közelsége miatt nem törődtünk sokat a mellettünk elhaladó rendőrautókkal. Ők sem velünk. Az azonos időközönként fejünk felett elhúzó rendőrségi helikopter is csak először volt izgalmas. Aztán kis idő múlva lebegni kezdett előttünk 100 méterre, majd a fák koronájának csúcsáig ereszkedett. Kamerájával végigpásztázott minket elidőzve a lepedőn. Mi intettünk, a pilóta jobbra-balra billentette a szitakötőt majd tovaszállt. Mi pedig gazdagodtunk ezzel a feledhetetlen élménnyel.” - Sándor.

“Egyik versenyen felvett minket egy rally sofőr Somogy megyében. Emlékezetes út volt. Majd következő évben ugyanazt az embert stoppoltuk le Székesfehérvàr mellett. Hihetetlen élmény volt.” - Ági

“Szuper emlék maradt az, amikor Kecskemét mellett egy lovasszekér állt meg nekünk. A legmenőbb 3 kilométer volt. De a kedvencem akkor is az, hogy ilyenkor összegyűlik egy szuper társaság. Időnként az úton is összetalálkozunk más csapatokkal, a verseny végén pedig jókat sztorizunk egy-két sör mellett. HH nélkül nem ismerném ezeket az embereket.” - Viktor

“A tavaly nyári versenyen az első fuvarunk a Sasadi útnál vett fel minket. Az egy dolog, hogy ezzel együtt rögvest kipipáltuk a "találj egy 555-ös rendszámot" feladatot, de ezen felül a 49. kilométerkőnél a sofőr nyomott egy satuféket az autópályán, kipattant és rapid mód helyet cserélt a mögötte ülő barátjával. Miután folytattuk utunkat és megnyugodtunk, hogy nem a veséinkre pályáztak, rákérdeztem, hogy ez miért történt. A már a hátsó ülésen utazó ex-sofőr nemes egyszerűséggel csak annyit válaszolt: "Nincs jogosítványom!" ” - Anikó

“Életem egyik legmeghatározóbb élményének tartom a HungaroHitch-t, mert egészen felemelő érzés tud lenni, amikor ennyien összegyűlünk, mielőtt mindannyian stoppolunk egy jót. Látod az arcokon már szombat reggel azt a kiváncsisággal fűszerezett boldogságot, amiből érezhető, hogy a következő két napot stoppolással fogjuk tölteni - és ebbe a legtöbben bele is adnak minden tőlük telhetőt.” - Dávid

Az egyik kedvenc sztori az első versenyemen történt, amikor Zalaegerszegtől pár falura, a helyi késdobáló kocsmától kb. 100 méterre a sötétben vártuk, hogy talán még ma felvesznek minket, és nem az erdő szélén kell aludnunk. Töretlen lelkesedésünk kezdett egy kicsit reményvesztett lenni, amikor az esti stoppolási tilalom előtt 15 perccel belegondoltunk, hogy az elmúlt egy órában érkező 2-3 autó gyakorlatilag le sem lassított. De mivel nem adtuk fel, pár perc múlva érkezett is a fuvarunk, amely elvitt azon a jó 40 kilométeren, és még vacsorázni is meghívtak, hisz egy helyi szuper étterem tulajdonosát is ismerték. A tanulság: ne add fel, jön az a fuvar! - Dóri

"Volt egy bácsi, aki először nem is akart elvinni minket (nem is értem, hogy miért állt akkor meg). A végén meg már úgy kellett mondanunk, hogy mi inkább kiszállnánk, mert hogy így nem tudunk elég fuvarselfiet gyűjteni. Pedig ő olyan lelkes lett a versenytől, hogy mindenhová elvitt minket, és már a lánya hívogatta őt, hogy mikor ér végre oda a vasárnapi ebédre. :)" - Réka





-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
HungaroHitch - ...a magyar stoppos verseny...
A HungaroHitch csapat hivatalos honlapja - Minden jog fenntartva - 2021 | Impresszum | Jogi nyilatkozat