POSE ROZALINDA
Név: Pose Rozalinda
Kor: 23
Lakhely: Szeged
Foglalkozás: biológus hallgató
Mikor kezdtél stoppolni?
- Valamikor 2009-10 környékén, Szentesről sokat jártunk át Szegedre koncertekre, és nem nagyon tudtuk volna a sok utazást megfizetni, meg így kalandosabb is volt.
Általánosságban a stoppolásról…?
- Mindig is nagyon vonzott a dolog, már sokkal azelőtt, hogy magam is kipróbáltam volna. Rengeteg érdekes történetet megismer az ember, és csodálatos érzés az, amikor tapasztalod, hogy igenis van kedvesség még a világon, na meg a szabadságról nem is beszélve. Amikor elmondom, hogy stoppal szoktam járni szinte mindenhova, elkerekedik a szemük, és megkérdezik: ’Nem félsz?’ Ilyenkor mindig elmagyarázom, hogy nem. Nagyon könnyű egy rémhírt közölni, gyorsan felkapja a média, és elterjed. Senki nem lenne arra kíváncsi, hogy ’hú, volt egy csaj, ki állt stoppolni, és eljutott ahova akart gond nélkül.’
Van valamilyen stoppos praktikád?
- Nehéz erre válaszolni, mert ha arra vonatkozik, hogy van-e valami kabalám vagy ilyesmim, akkor a válasz az, hogy a stoppos füzetemen és a színes filceimen kívül nincs. Ha arra, hogy mit csinálok akkor, ha nagyon nem akarnak felvenni, akkor van. Három fázisból áll: Első: itt már egy ideje nem vesznek fel, ekkor elkezdek a táblával ‘táncolni’, hogy biztos észre vegyenek (nehogy ez legyen a baj). Második: Itt már énekelek is a tánc mellé, amit persze ők nem hallanak, de én szórakoztatom magam, előfordulhat, hogy itt kerül elő a LÉGYSZI tábla is. Harmadik: az a pillanat, amikor végső kétségbe esésemben megpróbálok helyet változtatni (bár eddig mindig csak addig jutottam, hogy elhatározom, hogy odébb megyek, és abban a pillanatban megáll valaki).
Mennyit várakoztál a legtöbbet?
- Nehéz kérdés, mert nem annyira szoktam figyelni az órát, amikor stoppolok, max. reggeli felkelés szempontjából, és ennyi. Szerintem egyszer várakoztunk egy kedves barátommal 2,5 órát, de az is lehet, hogy volt 3 órás is, nem emlékszem.
Mi volt a legrosszabb stoppos élményed?
- Ez még a ‘stoppos karrierem’ elején történt. Ketten lányok a szokásos utunkat tettük meg Szentes-Szeged között. Felvett minket egy férfi, aki csak Hódmezővásárhelyig vitt volna minket, de belementünk, mert kicsit későn indultunk. A barátnőm, amikor szállt be hátra vadász puskákat kellett arrébb pakolnia, ez nem volt rossz kezdésnek. Beszélgettünk útközben, majd felajánlotta, hogy elvisz minket Szegedig. Természetesen elfogadtuk, kicsit fura figura volt, de semmi extrém. Félúton feltette a csodálatos kérdést: ‘amúgy nektek van bajotok a cigányokkal??’. Mielőtt bármit válaszolhattunk volna előkapott egy fegyvert a kesztyűtartóból, és miközben vezetett azt ordította, hogy ‘mert nekem igen, ezért hordom magamnál ezt!’. Végül ebben az esetben is sértetlenül jutottunk A-ból B-be… de ott nagyon megijedtünk.
Mi volt az eddigi legjobb stoppos élményed?
- Nehéz egyetlen egyet kiemelni. Nagyon sok fantasztikus ember segített meg stoppolásaim során. Sokszor volt olyan, hogy eredetileg mondjuk 50 kilométerrel arrébb ment volna, mint ahova én, de olyan jól elbeszélgettünk, hogy elvitt oda, ahova nekem jó volt. Legutóbb kaptunk házi szalonnát a söfőrünktől. Rengeteg ilyen volt, csodálatos ez a ‘segíteni vágyás’.
Mit adott neked a HungaroHitch?
- Egy lehetőséget arra, hogy magamhoz hasonló felfogású emberekkel találkozzak, és persze új élményekkel és izgalmakkal gazdagodhattam.
Esetleg indulsz a ColdHitch-en is?
- Nem kérdés!!! Természetesen!
Hol voltál eddig a legmesszebb stoppal?
- Koppenhágában, és nagyon büszkén ki szeretném jelenteni, hogy 1,5 nap alatt tettük meg a Budapest-Koppenhága távolságot, ami azért nem rossz!
Mit üzensz a világnak?
- Néha muszáj kiszakadni a hétköznapokból, megzakkan az ember, ha nem. DE! Mindenekelőtt… meg kell tanulni értékelni az apró ‘csodákat’ amik körül vesznek, legyen az a víz fodrozódása a szél hatására, vagy egy ötös a legnehezebb tárgyadból.